Események

január 5, 2026 - január 11, 2026

  • hétfő

    5
  • kedd

    6
  • szerda

    7
  • csütörtök

    8
  • péntek

    9
  • szombat

    10
  • vasárnap

    11

Bemutatkozás

4 évesen ismerkedtem meg a tánccal, sporttal, és egyből a szenvedélyemmé vált. Néptánccal és művészi tornával kezdtem, aztán iskolás koromban egy bemutatón szerettem bele a fitnessbe. A sok akrobatikai, erő-, és lazasági elem kombinálása a tánccal, az egész dinamikája magával ragadott és elhatároztam, hogy én is a színpadon fogok állni és versenyezni fogok. 15 évig fitnesseztem, ezalatt 10 évig versenyeztem is. Pár évig a szinkronúszásba is belekóstoltam, valamint a balett sem maradt ki. Gimnázium után a Budapest Táncművészeti Stúdióban tanultam színházi táncos szakon, és eközben a hip-hop is közel került a szívemhez. Legutóbb Debrecenben végeztem el 3 stílusban táncoktató képzést.

A legnagyobb szerelem azonban mindig a fitness maradt az életemben, és ezt, a sokszínű, összetett mozgásforma iránti szeretetet, szeretném átadni az edzések során.


Nekem nagyon sokat adott ez a sport az életem során, így fontosnak tartom, hogy a hozzám járó táncosoknak is adott legyen egy biztos pont, egy vidám, támogató közösség, és színvonalas szellemi és fizikai oktatás, fejlődés, valamint versenyzési, fellépési lehetőség. A show fitness órákon alapos bemelegítés, lazaság fejlesztése, erősítés, akrobatikus elemek, sok dinamikus gyakorlat várható a lehető legváltozatosabban.

A másik óratípus pedig egy átfogó erőnlét és állóképesség fejlesztő illetve nyújtó óra, melyet előszeretettel ajánlok a show fitness kiegészítéséhez is.

Sok szeretettel várlak Titeket az óráimon!